2016. október 28., péntek

J.K.Rowling- John Tiffany- Jack Thorne: Harry Potter és az elátkozott gyermek

 
Figyelem! Az értékelésben előfordulhatnak spoilerek, ezeket így fogom elrejteni: spoiler, ezért kérlek, ha még nem olvastad a könyvet, ezeket kerüld el! Köszi! :)

A könyvről
 
Kiadó: Animus
Magyar megjelenés éve: 2016
Eredeti megjelenés éve: 2016
Eredeti cím: Harry Potter and the Cursed Child

Fordította: Tóth Tamás Boldizsár
Oldalszám: 320 oldal
Sorozat: Harry Potter 8. (?)


A molyok szerint...
 
Jelenleg 83%-os az értékelése.


Gyerekek, az van, hogy - akárhogy is nézzük - megtörtént az, amiben már nem reménykedtünk. Mi, a "90-es évek gyermekei" megkaptuk, amiért évtizedekig sírt a szánk. És milyen elképesztően odavágós érzés már azt felelni a "mit olvasol?" kérdésre, hogy "khmkhm az új Harry Pottert". Hittük valaha, hogy ezt még egyszer kimondjuk az életben? Ugye, hogy nem.  
Erre tessék, itt van, nyomják az arcunkba ezerfelől, nesztek Harry Potter, bolondok. Valahol, valaki a világon úgy gondolta, hogy ideje feléleszteni a holtakat, életet lehelni a kihunyt szerelmekbe, feltámasztani a varázslatot...ja, igen, bocsi, fellengzős vagyok. :D Szóval, egyáltalán nem tartom véletlennek, hogy hirtelen előkerül ez a színdarab és a mozik megtelnek legendás lényekkel. Nem, nem, azért mégis csak pénz beszél, még akkor is, ha a szívünk ez ellen a csúnya merénylet ellen tagadásba burkolózik.
De mégis, én képes lennék ezt megbocsátani már csak azért a nosztalgiáért, ami letarolta a lelkemet olvasás közben. Hányszor sírtuk vissza az első olvasást molyos berkekben? Hogy milyen jó lenne, ha csak még egyszer az életben úgy olvashatnánk a Harry Pottert, ahogy először. Emlékszem, pedig viszonylag régen volt, hogy milyen érzést keltett bennem, hogy hol voltam, hogy miért kezdtem. Emlékszem, melyik ülésén ültem a busznak, miközben fejfájásig olvastam a könyvtári példányt. Mindig a nagymamámmal jártam könyvtárba. Emlékszem arra is, amikor az iskolaudvaron mászkálva bújtam a második részt - mert azzal kezdtem, miért ne, a gyereket nem kötik szabályok. Arra meg főleg emlékszem, mert csak 3-4 éve volt, hogy milyen szenvedéllyel fedeztem fel újra a sorozatot és szedegettem össze szép lassan minden részt (a fenti képen láthatjátok, hogy az akció sikeres volt), a lehető legkülönfélébb eszközökkel és helyekről. A világ nagy részének - hozzám hasonlóan -komoly érzelmi kötődése van ehhez a sorozathoz, meghatározó olvasmányélmény, apró lökés az olvasóvá válás lépcsője felé, hófehér karácsony, örökké tartó barátság, lobogó kandallótűz, zakatoló vonat, szárnysuhogás...mi vagyunk a Harry Potter generáció, ezt mondják az okosok. És, bizony, nem egyszerű egy egész generáció kedvére tenni. Tény, hogy azok, akik tettek ennek a műnek a születéséért, tudták, hogy az emberekhez a szívükön keresztül vezet az út - és ez az, amiért ez a könyv mindenféle eladási rekordot meg fog dönteni, vagy már meg is döntött.
Hogy mi volt a valódi célja a darab születésének, nem tudom. Hogy hogy néz ki színpadon, nem tudom. Hogy megállja-e a helyét könyvként, nem tudom. Csak azt tudom elmondani, amit gondolok róla. Csalódás volt. A sok negatív kritika után kellemes, és a nosztalgiafaktor után kellemetlen.

A történetről
Fülszöveg a molyról, mert nincs kedvem újat írni :D

Harry Potter élete sosem volt könnyű – és most sem az, amikor a Mágiaügyi Minisztérium túlhajszolt dolgozójaként, férjként és három iskoláskorú gyermek apjaként kell helytállnia. Miközben Harry a múlttal viaskodik, kisebbik fiának, Albusnak is meg kell küzdenie a reá nehezedő családi örökséggel. A múlt és a jelen vészjósló összeolvadása azzal a ténnyel szembesíti apát és fiát, hogy a sötétség néha egészen váratlan helyekről támad.

Kívülről

Amivel ezt a könyvet nem lehet vádolni, az az, hogy csúnya, összecsapott, igénytelen. Ugyanis bátran állíthatom, hogy idén ez volt az egyik legszebb könyv, amit a kezembe vettem. Látszik, hogy foglalkoztak vele, dolgoztak rajta, a kiadó kitett magáért. Alapjában véve elfogult vagyok a kemény borítókkal kapcsolatban, nem beszélve az ilyen gyönyörűen kidolgozottakról. A belső oldalakon található szépiás árnyalatú szárnyak tetszettek a legjobban (kép itt), de a két rész kezdeténél lévő kis tollacskákkal is szimpatizáltam. A könyv fizikai megjelenésével maximálisan és maradéktalanul elégedett vagyok. A többiről meg később.
Itt jegyezném meg, hogy Tóth Tamás Boldizsár, akinek a neve jóformán egybeforrt a Harry Potter világgal, ismét hozta a tőle elvárt és megszokott színvonalat, még akkor is, ha ez néhol a mai szleng szavak használatát jelentette. Ezer hála a kiadónak, amiért "megtartotta" őt fordítónak.
Formáját tekintve - mindenki tudja, aki nem hülye, vak, vagy a világtól elszigetelt barlangban él, de azért elmondom - ez egy forgatókönyv, egy színmű. Ezt sajnos egész idő alatt nem tudtam elfogadni. Nem azért, mert rühellek drámát olvasni - kicsit igen...-, hanem mert ez nekem nem Harry Potter, akárhogy erőszakoltam magam, nem tudott az lenni. Iszonyúan zavart, hogy azt kellett olvasnom, mi történik a színpadon. Kiábrándító, abszolút megöli a hangulatot. A forma előnye, hogy nagyon gyors haladást biztosít, de a lehető legőszintébben kérdem: ki a fene akar egy Harry Potter könyvet hamargyorsanazonnal kivégezni? Nagyon szívesen odaadtam volna a gyors haladásomat a regény formáért. Meg kb. a fele királyságomat is, ha lenne.

Belülről


Ugye, ismerjük mind a mondást a könyv megítéléséről és a borítóról. Tessék, ez a könyv mindent elmond. Én őszintén szeretni akartam, más vágyam sem volt, mint újra elveszni a varázsvilágban, befogni a szemem a negatív kritikák elől és elhinni, hogy én megláthatom benne a jót. Igazából egyrészt sikerül is. Az elején igenis tetszett, annak ellenére, hogy már itt is voltak erősen szemmeregetős dolgok. Pl. Nekem igencsak homokos érzésem támadt Albus és Scorpius fene nagy barátságától, nem is nagyon csodálkoztam csak kirázott a hideg, de ezt halkan mondom, mert a végén valaki megkövez azon, hogy pinteresten minden 2. kép az ő elképzelt kapcsolatukat ábrázolta. A másik, ami szúrta a szememet még azelőtt, hogy kiakadtam és a sarokba akartam vágni ezt a nagyon-nagyon szép könyvet, az a rajongókat kielégíteni akaró éktelen nyalizás volt. Annyira nagyon érződött, hogy mire megy ki a játék, hogy igazán és végtelenül elszomorított, hogy erre az írónő szerint tényleg szükség van. Itt most spoiler következik, de el is rejtem :D Szóval, ugye elő kellett szedni a csontvázakat a szekrényből ezzel a béna "mentsük meg Cedricet" témával. Oké, Rowling néni, én is olvastam a nyilatkozatodat, hogy ejj de bánom hú de bánom a sok gyilkosságot, amit a karaktereim ellen elkövettem. Na de PONT CEDRIC kellett? Már bocs, de ki nem szarja már le. Oké, értem az üzenetet, de Istenem, miért, miért nem Sirius, ha már ennyire a rajongók kedvére akarunk tenni? Aztán persze előrántottuk szerencsétlen Pitont is a kalapból, nehogy már békében nyugodhasson hősi halottként a nyomorult ember. Igen, mindenki szereti Pitont, de így meggyalázni ezt a fantasztikus karaktert olyan, mintha másodszor is megkínozta és megölte volna ja, várj, megtette. Olyan erőtlen és harmatgyenge volt szerencsétlen, hogy alig hittem el neki, hogy ő az a Piton. Volt két jó megszólalása, aztán nesze neked, halj meg megint. Jaj, de nagyon rosszul esett.
Aztán meg - bocsi, ha csapongok és ha ezt még nem szoktad meg :D - végig volt egy ilyen hülye érzésem, amiről nyilván senki nem tehet: végig olyan volt, mint azzal szembesülni, hogy a volt osztálytársaink házasodnak és családot alapítanak. Most éppen ebben a rémisztő korban vagyok, és még nehezemre esik beletörődni ezekbe a változásokba. Pont ilyen érzés volt azt megpróbálni felfogni, hogy Harry és a többiek negyvenéves felnőtt emberek. Idegenkedtem ettől az egésztől, még akkor is, ha nyilván ez az élet rendje. De nekem A Harry Potter, az egy 11 éves kis csontkollekció a lépcső alatti gardróbban és nem egy negyvenes, kissé megkeseredett papírtologató a Mágiaügyi Minisztériumban. 
Az, hogy Harrynek és Ginnynek 3 gyereke van, köztudott tény a 7. rész óta, de úgy látszik, ők maguk igen profin elfelejtették ezt. Az elején kb. két mondat erejéig feltűnik James és Lily, aztán szépen edugdossuk őket a süllyesztőbe, mert most ez a nyafka kis Albusról szól. Azért ezt lehetett volna úgy is, hogy bevonjuk a másik két gyereket is, én nagyon szívesen megismertem volna őket is, ha már adódott ez a lehetőség. Albust egyébként nem sikerült megkedvelni, Scorpiust annál inkább. Íme, emberek, egy vicces, szerethető Malfoy. Ha már itt tartunk, az apja is sokkal szimpatikusabb lett, és mondhatnám, hogy ez a korral jár, de szerintem sokkal jobban kezelte a konfliktust, mint Harry a Hihetetlenülidegbajos Potter.
Szóval ilyen ellenérzésekkel, de mégis örömmel haladgattam a néhol iszonyat esetlen és erőltetettnek tűnő párbeszédek és ellaposodott karakterek közt lavírozva, amikor is szembejött velem ez az istenverte, éktelen nagy baromság, körülbelül a könyv kétharmadánál, ami hazavágta azt a négy pontot, amit adni akartam neki. Emberek, egy olyan megveszekedett hülyeséget kellett olvasnom, hogy legnagyobb sajnálatomra nekem is le kell írnom a fanfiction szót. És most spoiler. Voldermort lánya. Még egyszer, tisztán és érthetően: VOLDEMORT. LÁNYA. What the actual f.ck? Voldemort...lánya. Jó, befejeztem. Szóval, nem. Ezt nem. Megbocsátom Cedricet, Pitont, a meleg barátokat, még a büfékocsis boszorkányt is, de ezt? A Roxforti csata előtt Voldemort nyilván rohadtul ráért gyereket csinálni, és persze Dracónak nem tűnt fel, hogy az ő házukban rejtegették az ominózus gyereket. Nem, szóval ez az, amit nagyon nem kellett volna. Hát ilyen hülyeséget egy fanficben sem írna le épelméjű ember! Erre idejön maga az írónő, a jó Isten áldja meg, és engedi, hogy így tönkreverjék az ő dédelgetett világát. Az egész annyira abszurd és annyira erőltetett volt, hogy én éreztem hülyén magam.
Miért nem volt elég az amúgy ötletes történetszál a múltban való variálással? Volt egy viszonylag jó alapötletünk, viszonylag - bár kissé hanyagul - jól megvalósítva, erre tessék, megkapjuk a végére ezt a hűdeváratlan, hűdeindokolatlan fordulatot. Annyira tetszett a témafelvetés, hogy igen, itt van ez a Potter, akit mindenki, de tényleg mindenki ismer és sztárol a varázsvilágban, hát milyen lehet az ő árnyékában élni? Milyen lehet a gyerekének lenni, aki felé mindenki iszonyat nagy elvárásokat sugároz? Az apa-fia konfliktus, ami két családnál is megjelenik a történetben, nagyon érdekes alapot szolgáltathatott volna egy féligmeddig lélektani könyvhöz. A Rowling-féle tanulság persze megvolt, de ez is olyan semmilyennek érződött. Nagyon-nagyon jó dolgokat lehetett volna kihozni ebből, erre itt ez a nesze semmi, fogd meg jól. 
Nem vagyok megelégedve az összképpel, és tudom, hogy ezzel nem vagyok egyedül. Nem szívesen csatlakozom a szapulók táborához, mert amíg nem olvastam, nem hittem el, hogy tényleg ennyire. De igen, tényleg, ennyire félrement a dolog, pedig lehetett volna jó is, ha már mindenképp elő kellett venni a varázsvilágot. Rowling megtisztelhette volna a rajongóit, hogy legalább ő maga írja meg a darabot, de igazából szerintem nagyon sokan jobban örültünk volna egy igazi, hamisítatlan HP regénynek. Persze, mondhatnánk, hogy igen, de örüljünk, hogy egyáltalán ezt is megkaptuk, de ne legyünk már megalkuvók. Ha már csontot akarunk vetni a rajongók elé, az legyen tényleg hiteles, kidolgozott - különben meg jobb lett volna, ha ezek a történetek maradnak a Pottermore-os infomorzsa formátumban.

Összegzés
 

Kedvenc idézet:

DRACO: Pörögj fel, öreg harcos!
HARRY: Egyidősek vagyunk, Draco.
DRACO: De én jobban tartom magam. (133. oldal)

A cím: Oké, maradjunk a régi formánál, ez tök jó. Na de ki is az elátkozott gyermek? Albus? Esetleg Scorpius is lehet, nem? Nekem nem elég egyértelmű, de lehet, hogy hülye vagyok :D
A borító: Szeretem, imádom, gyönyörű, 5/5 lásd fent.
Értékelés: Vérzik a szívem ezért a könyvért, mert akármit kihozhattak volna belőle még így, dráma formában is. Számomra sosem lesz a kánon része, mondjon Rowling, amit csak akar. Tudom, oké? Tudom, hogy nem lehet a világ összes rajongójának a kedvére tenni, na de hogy ennyi ember agyát felcseszte Rowling, az azért sok mindent elmond. Számos más témáról szívesen olvasnánk, pl. a fél világ sivalkodik egy jó kis Tekergők sztoriért, vagy egy következő generációs kalandért hol van Teddy Lupin, meg a többi Weasley, de most komolyan? de ez...hát, ez nem nyert. Három agyat kap, de csakis a jó szívem miatt, illetve: könyv külseje 0,5 pont, a könyv 2/3ada + alapötlet a elcseszett rész nélkül1,5 pont, Malfoyok 0,5 pont, nosztalgia + HPfeeling+ meghozta a kedvem az újraolvasáshoz mondjuk ezt soha többet... 0,5 pont.
 
További képekért nézzetek fel a kapcsolódó pinterest táblámra! :) (Az első két kép saját!)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése