2017. július 4., kedd

Böszörményi Gyula- A Rudnay-gyilkosságok

Helló, emberek, íme, itt látható az a szörnyszülött, aki mazochista módon 3 folytatást vállalt be a Könyvmoly Párbajra, ami azzal jár, hogy spoilermentesen kell írnia. Csak tessék, csak tessék, nézzék meg közelebbről, lássanak csodát! Jobb, mint a szakállas nő!
Oké, befejeztem. Értelmesre fordítva a szót, elérkezett az idő, hogy ismét a Könyvmoly Párbaj listámon szereplő könyvről írjak. Ami már megint egy folytatás. Emlékeztető magamnak: jövőre ilyet nem. Köszi. Szóval a dolog lényege, hogy itt most egy olyan könyvről lesz szó virágnyelven, amit orrba-szájba spoilereznék és nem szégyellném magam, de mivel az agyatlanságom mértéke az egekbe szökött a párbajos listám összerakásakor, erre nem fog sor kerülni. Íme egy összecelluxozott szájjal írt, 100% spoilermentes értékelés egy igazán fantasztikus könyvről.



A könyvről

Kiadó: Könyvmolyképző

Megjelenés éve: 2015
Oldalszám: 560 oldal
Sorozat: Ambrózy báró esetei 2.


A molyok szerint....

...az 1. legjobb krimi és az 1. legjobb kortárs könyv.

Jelenleg 98%-os az értékelése.


A történetről

1900 ​ősze.
Budapest székesfőváros a perzsa sah látogatására készül. A titokzatos keleti uralkodó teljes udvarházával egyetemben járja be Európát, mindenhol rendkívüli érdeklődést, sőt rajongást váltva ki.
Rudnay Béla rendőrfőkapitányt azonban egészen más nyomasztja: számos olyan gyilkossági ügy aktája hever az asztalán, amit a legkiválóbb detektívjei sem voltak képesek felderíteni. Vajon a ferencvárosi szatócs miért ölte meg a Bécsből öngyilkossági szándékkal Budapestre érkező festőt – a frissen alkalmazott cselédlány miért mérgezte meg úrnője édesanyját, akit addig sohasem látott – a hamburgi kémiatanár miért utazott Triesztbe, hogy ott a vonaton lelőjön egy általa sohasem látott, tízéves kisfiút? A minden lében kanál Hangay Mili kisasszony és az ő morc bárója nyomozásba kezd, nem tudván, hogy életük máris veszélyben forog.

Véleményem
 
Az van, hogy kicsit már én is unalmasnak találom magam, amiért minden egyes Böszörményi Gyula-könyv értékelésében halálra dicsérem az írót - de hát mit tegyen az ember, ha nem hagynak neki más választást? Ha azt mondom, hogy ez a regény egy meghökkentő bravúr, még akkor is csak az igazság töredékét tárom az olvasó elé. Ha azt mondom, hogy idejét sem tudom, mikor olvastam ki egy 500+-os regényt két nap alatt, talán haloványan derenghet mindenki számára, hogy ezt a könyvet miért sikerült. Ha azt mondom, hogy egész életemben büszke és boldog lennék, ha csak fele ilyen jól és jót tudnék írni, akkor esetleg megközelítem annak az érzésnek a halovány mását, ami megkörnyékez, mikor ezt a sorozatot olvasom. 

Lehet, hogy merész vagyok ezzel a kijelentésemmel, de úgy gondolom, nincs még egy olyan tehetséges és sokoldalú író Magyarországon, mint Böszörményi Gyula. Amit a szavaival művel, az nem más, mint elemi és ösztönös varázslat és engem minden egyes alkalommal elbűvöl a tény, hogy egy ember képes erre. Zsonglőrként játszadozik a szavakkal (és az érzelmekkel) minden egyes regényében. Ahogy már említettem az előzőleg értékelt könyvei kapcsán is, most is újra elő kell vennem a névadás témáját, mert ez valami olyan elképesztő, hogy nem hinném el, ha nem a saját szememmel látnám. Mert hogy emberre úgy még nem illett a neve, ahogy Mück Márira, vagy éppen Csurár Fecskára illik, de itt most említhettem volna bárki mást a legutolsó kitalált mellékszereplőig. Erre az a lenyűgöző megfogalmazás teszi fel a koronát, ami bárkivel elhitetné, hogy Jókai írta, még talán magával az említettel is. Sajnálom egyébként, hogy megint Jókait rángatom elő a kalapból, de van egy olyan gyanúm, hogy ezek ketten igazi jó cimborák lennének más körülmények között. Értsd: ha Jókai  csaknem 200 éve életben lenne. Olyan jól esett nekem ezt a modern világtól és főleg a modern nyelvezettől - amit vasvillával üldöznék, ha kétszínű akarnék lenni, de sajnos én is csak ezen a nyelven beszélek -távol eső kis kirándulás, hogy legszívesebben mostantól csak ebben a korban léteznék. Semmiféle kifogást nem találtam a stílussal kapcsolatban, pedig aki olvas, azt tudhatja, hogy imádok kötekedni ebben a témában. A különféle tájszólások és szlengek felvonultatása pedig csak hab a tortán, és az egyik legszórakoztatóbb dolog, amivel csak ember találkozhat egy könyvben.

Gyula bátyót én az olvasás közben többféle jelzővel is illettem magamban. Először is arra gondoltam, hogy ő igazából és férfi testbe bújt időutazó nő, aki a világ legnagyobb átverését hajtja végre éppen, mert az nem lehet, hogy valaki így bele tud helyezkedni egy múltszázadi fiatal lány gondolataiba és érzéseibe. Aztán az jutott eszembe, hogy ő a Nemzet Színésze, csak senki nem ismeri fel a tehetségét - pedig az írás is csak színjátszás, minél jobban beleéled magad a szerepbe, annál hitelesebb vagy. És nekem egy percig sem jutott eszembe olvasás közben a szerep mögött a színészt keresni. Harmadszor pedig arra a következtetésre jutottam, hogy Gyula bátyó egy szakállas párka, aki a háttérbe húzódva szövevényes szálakat fűz egymásba olyan ravaszul, ahogy földi halandó nem lenne képes soha. Ezt igazából kicsit Szerb Antaltól loptam, A Pendragon legendában visszatérő elem a következő mondat: "Valami történik. A szálakat szövik a párkák." - és ahányszor egy váratlan esemény történt, vagy egy nagyobb összefüggésről hullt le a lepel, akaratlanul is ez az idézet lopózott a gondolataimba.

A cselekmény erősen kenterbe veri a Leányrablásét, pörgős, gördülékeny és roppant izgalmas, mindenből pont annyit kapunk, amennyi szükséges egy igazán remek történethez. Ismét két szálon követhetjük nyomon az eseményeket. Az egyik szál ezúttal is Hangay Mili és Ambrózy báró ármánykodással és veszélyekkel teli, néhol kacagtató eseményeket felvonultató  nyomozását mutatja be, míg a másik szál egy, a Tabánban álló lakás életét tárja elénk. Ez utóbbi helyszínen négy lány mindennapjaiba nyerünk bepillantást, akik ilyen-olyan okok miatt egy seftes özvegy és fia rabságától szenvednek. Ha többet mondanék, ez a bejegyzés megszűnne spoilermentességében létezni, sajnos.
Amit az előző részből hiányoltam - a nehezen felgöngyölíthető szálat -, itt sokszorosan megkaptam. Nem hogy egy, de mindjárt egy egész csokorra való gyilkosságot akasztott az író a nyakamba, én meg csak kapkodtam a fejem, ahogy a könyv előrehaladtával minden esetet részletekbe menően megismerhettem. Érdekes volt látni, hogy a valóban megtörtént és felderítetlen gyilkosságok hátterébe milyen szövevényes összeesküvést kerekített Gyula bátyó, és milyen szépen, természetesen engedte, hogy a szálak a könyv végére összefussanak. 

Továbbra is nagyra értékelem azt a hatalmas és fáradságos kutatómunkát, amit az író végzett a sorozata megalkotásához. Olvasás közben úgy éreztem, mintha én is a korabeli Budapest konflisoktól és fiákerektől nyüzsgő utcáit járnám, hangulatos kávéházakban kortyolgatnám a tejeskávét Milivel és elveszetten bolyonganék a Tabán bűntől csatakos, ködbe vesző utcáin. A könyvben, ahogy már az előző részben megtapasztalhattuk, ismét számos, valaha valóban élt személy jelenik meg a színen, ami szerintem ennek a sorozatnak az egyik legnagyobb erőssége. Böszörményi olyan szereplőkhöz sem fél nyúlni,  mint az akkoriban az egész ország olvasóközönségét megosztó Erdős Renée. 

A szereplőkről

A főbb szereplőkről szeretnék még szólni néhány szót, a teljesség igénye nélkül, mert ha mindenkit górcső alá vennék, soha nem érnék a bejegyzés végére. Az itt megjelenteken kívül nagy becsben tartom az Ambrózy-villa személyzetének minden egyes tagját, egyszerűen imádnivalóak és egytől-egyik élő, lélegző karakterek.
 
Hangay Emlília (Mili): Milit ebben a részben még jobban megszerettem. Szerencsére mit sem változott, továbbra is egy tűzrőlpattant, cserfes, intelligens, jól nevelt lány, aki nem fél kiállni magáért és az elveiért - akár egy rakás károgó vénasszony előtt sem, akik szerintem sokkal rémisztőbbek tudnak lenni, mint bármilyen elvetemült gyilkos. Talpraesettsége ismét megmutatkozik, és csak ámulok és bámulok, hogy a sok elkényeztetett úri lány között akadhat egy ilyen kemény és belevaló csaj.
Ambrózy Richárd báró: Mindenki kedvenc bárója ismét megmutatta ütnivalóan hímsoviniszta arcát, ugyanakkor a gyengéd, kedves, mosolygós oldalát is kitárta az olvasó előtt. Vonzó személyisége hibái ellenére is a női szívek elrablója, minden könyves szerelem megrontója - ha őt egyszer megismered, kit érdekel a többi semmirekellő könyves pasi? Imádom a Milivel közös jeleneteiket, de főleg a szócsatáikat.
Tarján Vili: Vilire az előző rész értékelésekor nem vesztegettem a szót, ami nagy hiba volt. Ebben a könyvben határozott jellemfejlődésen megy keresztül, humoros és segítőkész fiatalembert ismerhetünk meg a személyében, akibe a végére már egy kis bátorság is szorul. Esetlenségében elbűvölő. 
Kardos Cecília: Sajnos számomra nem ő a legszimpatikusabb karakter, mindannak ellenére sem tudtam megszeretni, amiket átélt. Talán pont az irritál benne, hogy annyi szörnyűség történik vele, és még sincs annyi esze, hogy a következőt megpróbálja elkerülni pl. azzal, hogy éjnek évadján nem megy el egy idegennel a lakására... 
Csurár Fecska: Azt muszáj elmondanom, hogy a Sógornővel hetekig a nevét ismételgettük, mint két idióta óvodás mivel ezt olvassa, valószínűleg újra fog kezdődni az őrület, szóval elnézést mindenkitől, akit ki fogunk kergetni vele a világból, mert annyira jó, hogy egyszerűen nem lehet abbahagyni az ízlelgetését. Igazi "régimódi, kalsszikus" ennek magyarázatába nem mennék bele cigánylány, átkozódik, káromkodik, köpköd és lázad, a lábán soha nincs cipő és nem ismeri a félelmet. A kezdeti nehézségek ellenére nagyon megszerettem ezt a fruskát, hiszen nem kellett sok idő, hogy kiderüljön, helyén a szíve - és az esze.
Mück Mári: Aranyos, kissé együgyű, de végtelenül jóindulatú kislány, akinek nem úgy alakult az élete, ahogy azt érdemelte volna. Nagyon humoros és szerethető karakter, aki az első perctől belopja magát az ember szívébe - és akkor aztán szer'usz világ!
Blau Anna: A csendes, visszahúzódó, jobb sorsra érdemes úri lány iskolapéldája. Számomra kicsit semmilyen volt, mintha legtöbbször ott sem lett volna. Bár tény, hogy kellett egy ilyen nyugodt vérmérsékletű, szelíd teremtés, hogy kiegyensúlyozza és a földön tartsa Márika és Fecska karakterét
 

Összegzés

Kedvenc idézet: 
"– Csak nem fogok leállni egy kislánnyal szócsatázni? – tiltakozott sértetten Vörös.
– Hangay kisasszony az én hiányzó karom – közölte vele Ambrózy báró, engem is meglepve ezzel a kissé morbid hasonlattal
." 467. oldal


A cím: Ismeretlenül kicsit megtévesztő volt, valamiért arra következtettem belőle, hogy Rudnayt és családját fogják halomra mészárolni :D 

A borító: Ha létezik valami ebben a könyvben, amit nem szeretek, az a borítója. Nem tetszik ez a kép, néha a kevesebb több, az a háló a lány arcán akkor nem lenne bántó a szememnek, ha nem lenne körülvéve ráadásul mindenféle repedésekkel. Viszont a betűtípussal és a színével kezdek megbékélni, ami haladás. 

Értékelés: Ez után a könyv után ott tartok, hogy bármit is ír Böszörményi Gyula, megveszem. Az se érdekel, ha egy kisregényt szentel az 1900-as vasúti menetrendnek, vagy Terka néni szakácskönyvét amúgy ez jó ötlet,nem? :D adja ki, csak írjon. A Rudnay-gyilkosságok egy páratlan mestermű, amit mindenkinek ajánlok, nemtől és kortól függetlenül. Csavaros és izgalmas krimi némi romantikával és a századfordulós Budapest minden szépségével és mocskával - mindenki megtalálhatja benne a számítását. 
Báró úr, Gyula bátyó, örültem a szerencsének és a mielőbbi viszontlátásra!

A képek a sorozat facebook oldaláról származnak, kivéve a borítót, ami a Molyról.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése